SZJA 2%
| Beszámoló a fordítói verseny döntőjéről |
|
|
|
|
2010. május 15-én, szombaton sor került a „Gúzsba kötve táncolni” fordítói verseny döntőjére. Kilenc középiskolás diák vett részt a döntőn három kategóriában: angol-magyar, román-magyar és magyar-román irányban végezték el a kijelölt szövegek fordítását. A döntősök nemcsak Csíkszeredából érkeztek: a nagyszalontai Arany János Gimnázium, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum, valamint a kézdivásárhelyi Református Kollégium is képviseltette magát egy-egy tanulóval. Csíkszeredából három tanuló jutott tovább a döntőre a Segítő Mária Katolikus Gimnáziumból, kettő a Kájoni János Közgazdasági Iskolaközpontból, egy diák pedig a Márton Áron Gimnáziumból.
Az első fordulón továbbjutott diákok egy másfél órás helyszíni fordítás során mutatták be fordítói készségeiket. A fordításra az egyetem könyvtárának olvasótermében került sor, Száva Csanád könyvtáros segített a diákoknak, ha valamilyen szótárra volt szükségük. Természetesen a döntőre minden diák hozhatta kedvenc, legnagyobb haszonnal forgatott szótárát, hisz a fordítás – bármilyen fordítás, de a műfordítás különösen – elképzelhetetlen különböző szótárak használata nélkül. Egy versenyző, a Segítő Mária Katolikus Gimnáziumból érkező János Paula, két kategóriában is versenyzett, mind a román-magyar, mind pedig a magyar-román fordítást elkészítette. A más helységekből érkező diákok egy rövid városnéző sétán ismerkedhettek meg Csíkszereda fontosabb látványosságaival. Ezután került sor a munkák kiértékelésére és a díjazásra. A zsűri tagjai méltatták a fordításokat, kiemelték a jó megoldásokat és felhívták a figyelmet azokra a hibákra, melyet kezdő fordítóként, illetve az idő szorításában elkövettek. A helyezés a következőképpen alakult: Angol-magyar-kategória: I. díj: Szél Dóra Csilla (Nagyszalonta) II. díj: Demény Renáta (Marosvásárhely) III. díj: Eckstein Zsehránszky Albert Filip (Csíkszereda) Dícséret: Lukács Eszter Katalin (Kézdivásárhely) Román-magyar kategória: I. díj: Gál István (Csíkszereda) II. díj: Sólyom Zsolt (Csíkszereda) III. díj: János Paula (Csíkszereda) Magyar-román kategória: I. díj: Noghi Creţu livia Ioana (Csíkszereda) II. díj: János Paula (Csíkszereda) III. díj: Kósa Izabella (Csíkszereda) A magyar-angol kategóriában különdíjat kapott Eckstein Zsehránszky Albert Filip kiemelkedő teljesítményéért. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesültek (ezeket a könyveket köszönjük az Eurotrans Alapítványnak), az első helyezettek egy-egy értékes tollat is kaptak a Gazdaság- és Humántudományok Kar Dékáni Hivatala ajándékaként. A Soros Oktatási Központ által a legjobb csíki versenyzőnek felajánlott 60 órás nyelvtanfolyamot Noghi Creţu Livia Ioana nyerte meg. Az első helyezettek jutalma ezen kívül egy 10 napos fordítói tábor Szentendrén. A versenyzők és a zsűri ezután egy közös ebéden vett részt az egyetem étkezőjében. Reméljük, hogy mind a versenyzők, mind pedig a dolgozatok értékelésében részt vevő zsűri számára hasznos és emlékezetes volt ez a vetélkedő. Úgy tűnik, reális igény van ilyen jellegű megmérettetéseken való részvételre. A jövőben folytatni szeretnénk ezt a versenyt oly módon, hogy őszi-téli időszakban bonyolítanánk le. Ez lehetővé tenné, hogy a tizenkettedikes diákok is nagyobb létszámban vehessenek részt rajta. |
|
| Utolsó frissítés ( 2010. június 15, kedd ) |
BNR árfolyam




